~ GLAMOROUS KELLY × A G-Portál egyetlen aktív oldala a texasi pacsirtáról
//The Original Idol

Kelly Brianne Clarkson 1982. április 24-én született a texasi Fort Worth-ben. 6 éves korában szülei elváltak, s a három gyerek közül egyedül ő maradt az édesanyjával, akivel rengeteget költöztek. Végül egy Burleson nevű kisvárosban telepedtek le, ahol felfigyelt rá egyik általános iskolai tanára. Gimnáziumi évei alatt az iskolai kórus tagja volt - ekkor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni, bár tengerbiológusnak készült. 2002-ben barátnője nevezte be az akkor induló American Idol nevezetű tehetségkutató műsorba, amelyből győztesen került ki. Egy évvel később kiadta debütáló albumát, a Thankfult, amely hatalmas sikert aratott az USÁ-ban. Azóta már az egész világ megismerte, s karrierje egyre csak felfelé ível: több, mint 20 milliós albumeladással és 3 Grammy-díjjal büszkélkedhet.

 
//Chat

Mindenkit megkérek, hogy a chatet kultúráltan használja és lehetőleg tartsa be az alapvető szabályokat: légyszíves, NE a chatet használjátok hirdetésre, hanem a külön erre kijelölt Hirdetőt. Kerüljétek a szitkozódásokat, vitára itt nincs szükség. Csak a cseréim új designját nézem meg! A nevem Fanni, nem pedig "kedves cserém". Azt hiszem, nem kértem túl sokat, ha mindezt betartjátok, azt nagyon megköszönöm. :D

 
//Munkálatok
People Like Us
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013 május 28.
Hol: boltok, iTunes
 
 
People Like Us - Remix
Mi ez: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. április 30.
Hol: iTunes
 
 
Wrapped In Red
Mi ez: új album
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt. 29.
Hol: boltok, iTunes

 
Tie It Up
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. július
Hol: boltok, iTunes
 
 
Underneath The Tree
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt.
Hol: boltok, iTunes
 

 

 

Celebs On Sunday magazin
~ One Direction? Kicsoda?
Bizonyára azt gondolnánk jelenlegi címlapsztárunkról, Kelly Clarksonról, hogy egy szuper sikeres énekesnő - de unokaöccse nem igazán értett velünk egyet, amíg Kelly nem kapott egy hívást egy bizonyos Simon Cowell-től...
 
"Simon Cowell úgy gondolta, jó lenne, ha a "Tell Me A Lie" című dalom szerepelne a One Direction új albumán. Én ekkor azt gondoltam, "Ki ez a One Direction?". Bevallom, eléggé sznob tudok lenni, amikor arról van szó, hogy valakinek oda kéne adnom az egyik dalomat, mert nem akarom, hogy más elrontsa... minden egyes számom az életem dalba öntve. Szóval kértem, hadd nézzek meg egy videót róluk, ahol élőben énekelnek, s miután megnéztem, úgy gondoltam, fantasztikusak. Mókás, hogy az unokaöcsémnek nem voltam elég jó, de amikor elmeséltem neki, hogy írtam egy számot a One Direction legújabb albumára, hirtelen én lettem a legklasszabb ember a szemében. Én pedig ilyen voltam: "Úgy gondolod, miután egy egész évtizede halálra dolgozom magam, még most is csupán "okés" vagyok?"
 
~ Anorexiám és bulimiám volt, de nem lehet mindenki erős
Az American Idol első nyerteséből lett komoly művész, Kelly Clarkson (30); nehéz idők, majd az igaz szerelem, és miért ne legyen mindenki olyan híres, mint ő
 
Gyakran találkozunk hírességekkel londoni stúdiókban. De most a Tennessee állami Nashville-ben, a country zene, Dollywood és az American Idol első nyertese, Kelly Clarkson otthonában vagyunk, aki egyben a legsikeresebb azok közül, akik egy tehetségkutató műsor által lettek híresek. És itt is van Kelly, hogy megismerkedjünk. Most érkezett meg a Startstruck Stúdió irodájába fogadott szülővárosában egy kutya-ágyikőval a kezében és vele jött még két kutyusa, Security és Joplin. "Remélem, nem bánjátok, ha ők is csatlakoznak hozzánk" - mondta mosolyogva. A testalkatát illető rossz megjegyzések után jó látni, hogy Kelly nem is szupervékony, de nem is elhízott, egyszerűen csak normál testalkatú, egy átlag 12-es méret. Remekül néz ki és úgy tűnik, boldog is. És ez az, amit szeretünk benne. A kanapén ültünk Security-vel az ölünkben, Joplin pedig Kellyében, s arról beszélgettünk, hogyan változott meg az élete harmincéves korára, a Greatest Hits kiadásáról, illetve az elmúlt 10 év sikeres és mélypontjairól.
"Csak annyit mondanék, futás!" - nevetett, miután megkértük, beszéljen nekünk a fiatalabb kori énjéről. Néha már ezt akartam tenni, de volt, hogy nem, nem akartam semmit máshogy csinálni. De voltak a ilyen pillanataim, főleg a 2005-ös turném közben, amikor már sírva fakadtam. "Ez nekem túl sok", a repülőtér felé vettem az irányt és azt gondoltam "A fenébe is, nem csinálom tovább, ez már túl nehéz".
 
~ Elvesztette a hírnévért való játékot
Szerencsére Kelly nem kezdett el inni vagy kábítószerezni, hogy megbirkózzon a problémáival (írt is egy dalt ehhez kapcsolódóan, "Sober" címmel), de volt már, hogy depresszióba esett. "Boldogtalan voltam, utáltam az egész életem még annak ellenére is, hogy sok jó dolog történt velem. Senkinek ezen a világon nem kéne ilyen híresnek lennie, én sem akartam már az lenni. Olyan, mintha az emberek egy állványra emelnének és félsz bármi olyat tenni, amitől meginoghatsz a szemükben, tojáshéjakon lépdelsz. Ez nekem sok volt." Ezért döntött úgy Kelly (aki egyébként texasi), hogy Nashville-be költözik, távol a reflektorfénytől. "Nem tudom, hogyan tudnak az emberek Los Angelesben vagy New Yorkban élni, hogyan kapnak ott levegőt... Én a barátaimmal akartam maradni és biztosnak lenni abban, hogy rendes emberekkel dolgozom együtt." Mióta visszavonult délre és betöltötte a harmincat, Kellyre rátalált a szerelem Brandon Blackstock személyében, aki menedzsere, Narvel fia és egyik legjobb barátja, a country énekes Reba McEntire mostohafia. 
"Mindenkinek nehezek a húszas évei, de én nagyon örültem, hogy búcsút inthetek nekik. Mióta betöltöttem a harmincat, az életem egyszerűen fantasztikus lett! Kiadtam eddigi legnagyobb dalomat, a Strongert, megtaláltam életem szerelmét és megvettem ezt a gyönyörű házat a folyóparton."
 
~ Megtalálta az igaz szerelmet
Kelly és Brandon 6 évvel ezelőtt találkoztak először, de akkor Brandon még házas volt. De ezzel nem volt vége, ugyanis ebben az évben újra találkoztak és Brandon már egyedülálló volt, így eljött Kelly ideje. "Még csak nyolc hónapja randizgatunk, de mindketten úgy gondoljuk, ez nem egy futó dolog, mint bárki mással ezelőtt. Ez olyan, mintha örökre szólna" - mondta. Én azt mondtam neki "Te ezt ezelőtt egyszer már végigcsináltad, de én még sosem kerültem olyan közel valakihez, hogy összeházasodjunk és még szerelmes sem voltam sosem! Az exeim majd elmondják neked, hogy hajthatatlan voltam azzal kapcsolatban, hogy ki merjem mondani "Szeretlek", hiszen nem így éreztem."
De most így érez. "Úgy gondoltam, félelmetes lesz szerelembe esni és ez az elején volt. Még soha sem tudtam megnyílni senkinek sem ezelőtt, de nagyszerű érzés. Van egy barátod, akire bármiben számíthatsz és én őszintén szólva sosem hittem, hogy ilyen létezik. Azt hittem, ez az egész egy marhaság."
 
~ Talán, egy kisbaba...
Kelly azt mondja, Brandon a dalszövegírásban is befolyásolja. "Mindig azzal viccelek, hogy elrontja a kreativitásomat! De azért jó, hogy most eljött valami másnak is az ideje. Biztos vagyok benne, hogy lesz, amikor elegem lesz belőle és akkor azt is dalba önthetem." De ha mégsem, talán egyszer majd megszólalnak az esküvői harangok a horizonton?
"Ő kétségkívül a Nagy Ő, de nem akarunk sietni az esküvővel" - mondta. "Neki már van két gyereke, egy tizenegy és egy ötéves, én is imádom őket, de ő még alig egy éve vált el, szóval lassan haladunk előre."
"Sosem voltam az a fajta lány, aki gyerekeket szeretne. De miután szerelmes lettem, rendben van, lehet, hogy akarok majd egyet! Már csak azért is, hogy láthassam, mit tudnánk összehozni... Nyilvánvalóan ennek még nincs itt az ideje - az apukája megölne minket. Mégis, legalább tudom, hogy szeretni fogom az anyósomat és az apósomat. Mindig azt szoktam mondani Brandonnak, aggódnia kéne, mert az anyukám teli fogja tömni a fejét mindenféle butasággal."
Ilyen hát Kelly édesanyjának erős személyisége, amely - ahogyan az énekesnő is elmondta - segített neki túljutni a kritikus időszakokon, támogatta akkor is, amikor megjegyzéseket tettek ingadozó súlyára.
"Az anyukám nagyon határozott a hozzáállásával együtt, ami igazán nagy előnyt tud jelenteni a mai világban" - magyarázta Kelly - "Egy texasi kisvárosból származom, ahol minden az esztétikáról szólt és Anyukám mindig azt mondta nekem: "Ha azért akarsz sírni, mert az emberek azt mondják, nem tetszik nekik, ahogy kinézel, ez okés, és ha úgy öltözöl, ahogy te szeretnél, az is rendben van, de teljesen mindegy, mit teszel, ha az boldoggá tesz." És nagyon is igaza van."
 
~ Problémás tinédzser
Kelly tizenéves korában étkezési zavaroktól szenvedett. "Anorexiában és bulimiában szenvedtem, amikor középiskolás voltam, ezek elég durva idők voltak számomra. Nyilvánvalóan még mindig bánt egy kicsit az, ha hallom, mit beszélnek rólam az emberek, de nem alapozhatom az egész életemet arra, hogy egyek-e vagy sem, foglalkozzak-e ezzel vagy sem. Nem lehet mindenki erős."
Szóval miután jövő héten már ki is adja első válogatásalbumát, mihez fog kezdeni Kelly a következő tíz évben?
"Megházasodom és remélhetőleg lesz egy gyerekem is. Zene szempontjából, azért adtam a Chapter One ("első felvonás") elnevezést az albumnak, mert még csak harminc vagyok, szóval remélem, később kiadhatok majd egy Chapter Two ("második felnovás") nevű albumot is! Rengeteg dolgom lesz, ha mindezt meg is akarom valósítani. És szeretnék még egy duettet is - imádom Adele-t, Pinket és Bruno Mars-ot. Rengeteg embert megkértem már erre, de mindenki nemet mondott!"
Nos, ez elég udvariatlan volt tőlük. Annak ellenére, hogy már bizonyított, talán az is lehet, hogy ez a valóságshowk átka? Még mindig megbélyegzik amiatt, hogy megnyert egy tehetségkutatót? És Kelly tanácsa az idei X-factor/American Idol versenyzőknek egyszerű:
"Fogadj meg minden egyes tanácsot, gyűjts tapasztalatokat, hiszen folyamatosan körülvesznek, de légy biztos abban, hogy tényleg azt csináld, amit szeretnél, mert ezentúl ezzel kell majd foglalkoznod. Az emberek túl sokat koncentrálnak a hírnévre. Azok, akik egyszerűen csak ismertek akarnak enni, egy idő után eltűnnek. Ez elég sok munkába kerül, de nézz csak meg mondjuk engem..."

Megjegyzés:

Kelly így reagált a magazinban megjelent cikkre:

"Um... tehát az egyik brit magazin, névszerint a Mirror, a Sunday Celebs című legutóbbi kiadásában írt rólam egy cikket és csak, hogy tisztázzuk az abszolút helytelen, úgynevezett "idézeteket" tőlem: sosem volt anorexiám és azt sem mondtam, hogy "senki se legyen olyan híres, mint én". Én csak annyit mondtam az interjúban, amikor a hírnévről kérdeztek, hogy soha sem vágytam arra, hogy olyan híres legyek, mint mondjuk Britney vagy Madonna. Azt mondtam, hogy ez a fajta hírnév már túl sok egy embernek és már én is megtapasztaltam, mennyire képesek az emberek másokkal foglalkozni és én nem igazán törődök már ezzel és örülök, hogy idáig eljutottam a karrierem során. Megjegyzem, imádom, amikor az ember mond valamit és mások kiforgatják a szavait, hogy ellenszenvesnek és arrogánsnak tűnjön... szép munka, Mirror."

 

Saját fordítás! Másolni a forrás megjelölése nélkül tilos!

 
//Szerinted?
 
//Szavazz!

Kelly különböző díjátadókon esélyes arra, hogy ő vigye a pálmát. Azonban ehhez szüksége van a mi segítségünkre is, méghozzá szavazatok formájában. Az alábbi oldalakon van szüksége szavazatainkra:

 
// Elite


   
   
   
   

3 / 16

Vár: del-korea.gp; charmed16.gp;
 colinodonoghue.gp

Feltételek | Lekerültél?

 
//Tweetek

 
//Az oldalról
 

Szerkesztő: Fanni
Téma:  Kelly Clarkson
Nyitás: 2012.10.07.
E-mail: katt
Design: Fanni (szerk.)
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Felbontás: mindegy
 
A Glamorous Kelly csupán egy rajongói oldal, amely azzal a céllal lett létrehozva, hogy frissekkel, információkkal szolgáljon Kelly Clarksonról. Az oldal tehát nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel, sem bármelyik hozzátartozójával vagy a menedzserével! A tartalom, illetve a frissek saját írásúak, fordításúak vagy gyűjtésűek, a lopás / másolás következményeket vonhat maga után! Az oldalon található képek a fotósok tulajdonát képezik.
 

 

 

 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre