~ GLAMOROUS KELLY × A G-Portál egyetlen aktív oldala a texasi pacsirtáról
//The Original Idol

Kelly Brianne Clarkson 1982. április 24-én született a texasi Fort Worth-ben. 6 éves korában szülei elváltak, s a három gyerek közül egyedül ő maradt az édesanyjával, akivel rengeteget költöztek. Végül egy Burleson nevű kisvárosban telepedtek le, ahol felfigyelt rá egyik általános iskolai tanára. Gimnáziumi évei alatt az iskolai kórus tagja volt - ekkor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni, bár tengerbiológusnak készült. 2002-ben barátnője nevezte be az akkor induló American Idol nevezetű tehetségkutató műsorba, amelyből győztesen került ki. Egy évvel később kiadta debütáló albumát, a Thankfult, amely hatalmas sikert aratott az USÁ-ban. Azóta már az egész világ megismerte, s karrierje egyre csak felfelé ível: több, mint 20 milliós albumeladással és 3 Grammy-díjjal büszkélkedhet.

 
//Chat

Mindenkit megkérek, hogy a chatet kultúráltan használja és lehetőleg tartsa be az alapvető szabályokat: légyszíves, NE a chatet használjátok hirdetésre, hanem a külön erre kijelölt Hirdetőt. Kerüljétek a szitkozódásokat, vitára itt nincs szükség. Csak a cseréim új designját nézem meg! A nevem Fanni, nem pedig "kedves cserém". Azt hiszem, nem kértem túl sokat, ha mindezt betartjátok, azt nagyon megköszönöm. :D

 
//Munkálatok
People Like Us
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013 május 28.
Hol: boltok, iTunes
 
 
People Like Us - Remix
Mi ez: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. április 30.
Hol: iTunes
 
 
Wrapped In Red
Mi ez: új album
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt. 29.
Hol: boltok, iTunes

 
Tie It Up
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. július
Hol: boltok, iTunes
 
 
Underneath The Tree
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt.
Hol: boltok, iTunes
 

 

 

Turnék
× 2002 - American Idol Tour
Egy kéthónapos turné, amelyen Kelly a többi Idollal koncertezett 28 városban.
 
Tracklista:
Kelly: Before Your Love, Natural Woman, Respect
Csapat: Celebrate, We Are Family, I’ll Be There Ain’t No Mountin, My Guy, Ain’t No Stoping Us Now, You’re All I Need
Férfiak és nők együtt: Free Your Mind, Pop
A többi Idol: Get Here (Justin), For Once In My Life (Justin), Every Women (Tamyra), Ain’t No Sunshine (Christina), Latey (RJ)
 
 
 
 
× 2004 - Independent Tour
2004 áprilisában ért véget beleszámítva az utolsó shown elhangzott akusztikus előadást a "Don't" című számból, amelyet Clarkson írt a banda egyik tagjával, Danny Weissfield-del a turné alatt. A dal a következő turné, a Breakaway Tour része lett és a pletykák szerint szerepelt Kelly harmadik albumán. A turnénak 30 állomása volt az USÁ-ban.
 
Tracklista:
Kelly: Low, What’s Up Lonely, The Trouble With Love Is, Just Missed, The Train, Some Kind Of Miracle, Beautiful Disaster, You Thought Wrong, Timeless, Anytime, Thankful, A Moment Like This, Miss Independent
Feldolgozások: Stuff Like That There, Why Haven’t I Heard From You, The Bounce
Kelly Clay Aiken-nel: Open Arms
 
 
× 2005 - Breakaway Tour
Clarkson leghíresebb turnéja egészen mostanáig, ez alatt több koncertjegyet adott el, mint az összes többi alatt. 2005 március-májusig 35 állomása volt az USÁ-ban és Kanadában.
 
Tracklista:
Sorrendben: Since U Been Gone, Walk Away, Gone, Just Missed The Train, What’s Up Lonely, Thankful, The Trouble With Love Is, Don’t, Medley (Pieces Of My Heart, The Thrill Is Gone, Sweet Dreams), Beautiful Disaster, Addicted, Because Of You, Where Is Your Heart, Behind These Hazel Eyes, Miss Independent, A Moment Like This, Breakaway
 
 
 
 
× 2005 - Hazel Eyes Tour
46 állomása volt Texastól kezdve egészen New Yorkig. A turné alalmával sok koncert lett lemondva, mert Kelly hörghurutban és tüdőgyulladásban szenvedett, de decemberben visszatért és pótolták az elmaradt koncerteket. A július 17-ei orlandói koncertet Az AOL közvetítette az interneten. A turné egyik legnagyobb pillanata Annie Lennox dala, a "Why" feldolgozása volt, amiről akkoriban Kelly azt nyilatkozta, hogy a kedvenc száma. A 70 perces showk alkalmával a közönség együtt énekelt az énekesnővel és hozzátartozott a "Breakaway" és a "Beautiful Disaster" című dalok akusztikus előadása is. 
 
Tracklista:
Sorrendben: Walk Away, Miss Independent, I Have Myself For Losing You, Low, What’s Up Lonely, The Trouble With Love Is, Addicted, Because Of You, Why, Where Is Your Heart, Gone, Come Here, Behind These Hazel Eyes, Beautiful Disaster, Hear Me, Since U Been Gone, Breakaway
Később Kelly a "Why" helyett egy Tommy Jones & The Shondells feldolgozást adott elő, a "Blue Christmas"-t karácsony környékén.
 
 
× 2005-2006 - Breakaway World Tour
2005 júliusában Clarkson a Capital FM-nek adott interjúban említette, hogy a Hazel Eyes Tour végetérte után azonnal új turnéba kezd, ami alatt ellátogat Ausztráliába, Ázsiába és Európába is. A Breakaway World Tour 2005 november 4-én vette kezdetét a Perth-i Challenge Stadionban, Ausztráliában. Az utolsó koncertek (amik  Ausztráliában és Új-Zélandon lettek volna) le lettek mondva, mert Kellynek problémái voltak a hangjával, de úgy tervezte, hogy később pótolja őket. A turné sokféle országban állomásozott, mint például az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban vagy Ausztriában.
 
Tracklista:
Sorrendben: Walk Away, Miss Independent, I Have Myself For Losing You, The Trouble With Love Is, Addicted, Because Of You, Why, I Want You To Want Me, Gone, Come Here, Behind These Hazel Eyes, Beautiful Disaster, Since U Been Gone, Breakaway
 
 
× 2006 - Addicted Tour
A turné 25 állomást tartalmazott 2006 júliusában és kora augusztusában. Ez alatt Kelly a valaha volt legradikálisabb stílussal jelent meg: rövid, sötét hajjal. A legfontosabb dolog a három új dal nyilvánosságra hozatala volt, amelyek később a harmadik albumon is helyet kaptak: "Maybe", "Anymore" és "Yeah".
 
Tracklista:
Sorrendben: Addicted, I Hate Myself For Losing You, Behind These Hazel Eyes, Maybe, Gone, Anymore, Because Of You, Shelter, Thankful, Home, Miss Independent, Go, Beautiful Disaster, Hear Me, Yeah, Walk Away, Breakaway, Since U Been Gone
 
 
× 2007 - My December Tour
A harmadik album, a My December beharangozása után Kelly bejelentette a közelgő turnét, amely július 7-én kezdődött és várhatóan szeptember 28-án ért véget. Ez a turné sok nagy arénában is állomásozott volna, de a jegyeladási problémák miatt le kellett mondani. Ez még egy turnéval sem fordult elő! Habár a a sok halloweeni vicc és egyéb dolog mégis nagyszerűvé tette a My December Turnét is. 2007 december 3-án ért véget és 2008-ban egy világkörüli második résszel folytatódott. Egy kis érdekesség: Kelly ekkor csináltatta az ötödik tetoválását.
 
Tracklista:
Sorrendben: Irvine (Remix Intro), One Minute, Behind These Hazel Eyes, Don’t Waste Your Time, Never Again, Maybe, Gone, Addicted, Because of You (Piano Version), Up To The Mountain, Beautiful Disaster, Be Still, Miss Independent (AC/DC ‘Back to Black’ Version), How I Feel, Breakaway, Walk Away, Sober, Chivas, Since U Been Gone. Kelly also sung Thankful, Can I Have A Kiss, Home, No Bad News in some shows.
 
 
× 2008 - 2 Worlds 2 Voices Tour
Közös TV-s szereplésük, a Because Of You duettje és a CMT Crossroads-on való fellépésük után Kelly és Reba McEntire nagyon jó barátok lettek. Ezt a turnét azért szervezték meg, hogy kombinálják a country zenét Kelly pop-rockjával. Melissa Peterman (Reba egyik segéd-sztárja) megnyitója után humorral kezdték a showt, majd együtt elénekelték nagy slágereiket (majdnem az összeset). Miután látták, hogy a rajongóknak nagyon tetszik a show (összesen 7,5 millió dollár értékben adtak el jegyeket!), úgy döntöttek, pár hónappal később indítanak egy második részt is.
 
Tracklista:
Sorrendben: Sweet Dreams (Reba & Kelly), Why Haven’t I Heard From You (Reba & Kelly), Walk Away (Reba & Kelly), The Night The Lights Went Out in Georgia (Reba), Behind These Hazel Eyes (Kelly), The Fear of Being Alone (Reba), Beautiful Disaster (Reba & Kelly), Sleeping with the Telephone (Reba & Kelly), Miss Independent (Kelly), The Greatest Man I Never Knew (Reba & Kelly), Cathy’s Clown (Reba & Kelly), Up to the Mountain (Reba & Kelly), One Promise Too Late/How Blue Medley (Reba & Kelly), Be Still (Reba & Kelly), Love Revival (Reba), Never Again (Kelly), And Still (Reba), Breakaway (Reba & Kelly), Does He Love You (Reba & Kelly), Is There Life Out There (Reba), I’m A Survivor (Reba & Kelly & Melissa), A Moment Like This (Reba & Kelly), Since U Been Gone (Reba & Kelly), Because of You (Reba & Kelly), Fancy (Reba & Kelly)
 
 
× 2008 - My December World Tour
Ez a turné is majdnem ugyanazokat a dolgokat tartalmazta, amiket korábban a My December Tour. A legnagyobb különbség az volt, hogy ez már a világ különböző pontjain állomásozott, nemcsak az USÁ-ban. Kelly ezen kívül néhány dalt is megváltoztatott a tracklistában és rengeteget viccelődött a színpadon. A turnét Mandy Moore és Sean Kingston nyitotta meg.
 
Tracklista:
Nem pont ebben a sorrendben: Irvine (Remix Intro), One Minute, Behind These Hazel Eyes, Don’t Waste Your Time, Never Again, Maybe, Gone, Addicted, Because of You (Piano Version), Up To The Mountain, Beautiful Disaster, Be Still, Miss Independent (AC/DC ‘Back to Black’ Version), How I Feel, Breakaway, Walk Away, Sober, Chivas, Since U Been Gone.
 
 
× 2008 - 2 Worlds 2 Voices Tour Take 2
Megváltoztatva a "Sleeping With The Telephone"-t "Why Not Tonight"-ra és hozzáadva a tracklistához a "Stuff Like That There"-t (Kelly egyik Idolos dala), a 2 World 2 Voices Tour Take 2 kezdetét vette. Kelly és Reba ugyanolyan jók voltak együtt, Melissa Peterman ugyanolyan vicces volt és a rajongók ugyanolyan izgatottak voltak. Vagyis: a turné ismét sikert aratott!
 
Tracklista:
Sorrendben: Sweet Dreams (Reba & Kelly), Why Haven’t I Heard From You (Reba & Kelly), Walk Away (Reba & Kelly), The Night The Lights Went Out in Georgia (Reba), Behind These Hazel Eyes (Kelly), The Fear of Being Alone (Reba), Beautiful Disaster (Reba & Kelly), Why Not Tonight (Reba), Stuff Like That There (Kelly), Miss Independent (Kelly), The Greatest Man I Never Knew (Reba & Kelly), Cathy’s Clown (Reba & Kelly), Up to the Mountain (Reba & Kelly), One Promise Too Late/How Blue Medley (Reba & Kelly), Be Still (Reba & Kelly), Love Revival (Reba), Never Again (Kelly), And Still (Reba), Breakaway (Reba & Kelly), Does He Love You (Reba & Kelly), Is There Life Out There (Reba), I’m A Survivor (Reba & Kelly & Melissa), A Moment Like This (Reba & Kelly), Since U Been Gone (Reba & Kelly), Because of You (Reba & Kelly), Fancy (Reba & Kelly)
 
 
2009 - Summer Tour
Negyedik albuma, az "All I Ever Wanted" kiadása közben Kelly bejelentette a Summer Tour kezdetét, amely során 21 várost látogat meg és eddigi négy albumáról énekel dalokat. Ezen kívül feldolgozásokat is adott elő, Patsy Cline Walking After Midnight, Janet Jackson If és Rod Stewart Some Girls Have All The Luck című dalát. A Never Again remixelve lett és a Behind These Hazel Eyes is akusztikusan volt előadva.
 
Tracklista:
Sorrendben: Intro (You Shook Me All Night Long), All I Ever Wanted, Miss Independent, I Do Not Hook Up, Some Girls Have All The Luck, Don’t Let Me Stop You, Breakaway, If I Can’t Have You, Never Again (Remix), Behind These Hazel Eyes (Akusztikus), Walking After Midnight, Cry, I Want You, Whyyawannabringmedown, Because Of You, Walk Away, Since U Been Gone, Already Gone, If, My Life Would Suck Without You
 
 
2009 - All I Ever Wanted Tour
A turné elsődleges célja Kelly negyedik albumának promotálása volt. A koncertek előtt Kelly először egy összeállítást énekelt el feldolgozásokból és új dalokból egy elő-show keretében, ahol tilos volt képeket és videókat készíteni. Ezen a turnén sok volt a változtatás, mint mondjuk a fellépő ruhák, stb... Rengeteg különböző ruhát viselt a koncertek alkalmával. A színpad sem volt ugyanaz, Kelly ezúttal a közönség előtt és mögött is énekelt háttérénekeseivel, Jill-lel és Kate-tel. Az intro nem volt túl hosszú és kb. ugyanúgy nézett ki, mint a "my December" turnéján. A tracklistán is törtntek változtatások: Kelly gyakorlatilag ugyanazokat a dalokat adta elő, ameyeket a Summer Tour alkalmával, de a "Don't Let Me Stop You" helyére az "Impossible" került. A "Behind These Hazel Eye" akusztikus változata maradt és a "Walking After Midnight" feldolgozás is. De új feldolgozások voltak például Alanis Morissette "That I Would Be Good" és a Kings Of Leon "Use Somebody" című dala (ezeket együtt adta elő). Ezen kívül Kelly feldolgozta még a The Black Keys dalát, a "Lies"-t is és a "Seven Nation Army"-t a The White Stripes-tól. Néhány dal, mint mondjuk a "Sober" vagy a "Chivas" is felkerült néhány koncert tracklistájára és az "Impossible", a "Ready" és a "Cry" sem szerepelt mindenhol.
 
Tracklista:
Sorrendben: All I Ever Wanted, Miss Independent, I Do Not Hook Up, Impossible (nem mindig), That I Would Be Good & Use Somebody, Breakaway, If I Can’t Have You, Never Again, Lies, Walking After Midnight, Behind These Hazel Eyes (Akusztikus), Cry (nem mindig), I Want You, Band Intro & Ready, Because Of You, Walk Away, Since U Been Gone, Sober (nem mindig), Already Gone, Seven Nation Army, My Life Would Suck Without You
 
 
2010 - All I Ever Wanted World Tour
A turné az "All I Ever Wanted" album promotálására szolgált a világ körül.
 
Tracklista: 
Sorrendben: All I Ever Wanted, Miss Independent, I Do Not Hook Up, Impossible, How I Feel, That I Would Be Good/Use Somebody, Breakaway, If I Can’t Have You, Never Again, Lies, Walking After Midnight, Behind These Hazel Eyes, Save You, Cry, I Want You, Don’t Let Me Stop You, Because Of You, Walk Away, The Promise When in Rome Cover, Since U Been Gone, Sober, Maybe, Already Gone, 7 Nation Army, My Life Would Suck Without You
 
 
 
2012 - Stronger Tour
Ez a turné a sikeres "Stronger" albumot támogatta. Ez volt a turné amerikai része, de Kanadában is voltak állomásai. A showt Kelly Matt Nathanson társaságban kezdte. A tracklista változott, Kelly az elején a "Hear Me"-t és a "Gone"-t is énekelte, de később ezek helyére az új album dalai, pl. az "I Forgive You" vagy az "Einstein" kerültek. Ezen kívül volt egy összeállítás a "The Trouble With Love Is", "Walk Away", "How I Feel" és "I Want You" dalokból is, de nem a teljes turné alkalmával. Ezen kívül Kelly előadott egy új dalt is “You Still Won’t Know What It’s Like” címmel, ami Afrikában végzett társadalmi munkája iránti tiszteletét fejezi ki. A dal előadása alatt a háttérben afrikai gyerekek képei voltak kivetítve. A "Stronger Tour" egyik egyedülálló részét képezték a "Rajongói felkérések (Fan Requests)": a rajongók Twitteren kérhettek Kellytől dalokat, amelyek közül az énekesnő egyet kiválasztott én elénekelt. Kelly a showk alkalmával három különböző ruhát viselt. 
 
Tracklista:
Sorrendben: Dark Side, Behind These Hazel Eyes, Since U Been Gone, You Love Me, Heavy in Your Arms (Florence + the Machine feldolgozás), Einstein, Walk Away, Fan Request, I Know You Won’t (Carrie Underwood feldolgozás), Don’t You Wanna Stay, Let Me Down, I Forgive You, Already Gone, You Still Won’t Know What It’s Like, Breakaway, Mr. Know It All, Miss Independent, Never Again (Akusztikus), Because Of You, Stronger (What Doesn’t Kill You), My Life Would Suck Without You.
 
 
2012 - Summer Tour a The Fray-jel
A turné nem lett volna ugyanolyan, ha Kelly nem csatlakozott volna a The Fray együttes tagjaihoz. Az együttműködés miatt a tracklistát egy kicsit rövidebbre kellett fogni. Az énekesnő ezúttal is ragaszkodott a rajongói felkérésekhez és igazán érdekes feldolgozásokat hozott, mint például Katy Perry-től a "Wide Awake", Britney Spears-től az "Everytime" vagy Getye-től a "Somebody That I Used To Know". A színpad a "Stronger Tour"-hoz hasonlóan volt elrendezve. Kelly fellépő ruhái kidolgozattabbak voltak és elsősorban a kényelemre törekedtek. Egyes showk alkalmával Kelly egy  hosszú fekete ruhát viselt és a "köpeny" is előkerült.
Tracklista:
Sorrendben: My Life Would Suck Without You, Behind These Hazel Eyes, I Forgive You, Dark Side, You Love Me, We Are Young (Fun. Cover), Already Gone, Don’t You Wanna Stay, fan request, Let Me Dowan, Breakaway, Since U Been Gone, Because Of You, Mr. Know It All, Miss Independent, What Doesn’t Kill You (Stronger).

 

 
//Szerinted?
 
//Szavazz!

Kelly különböző díjátadókon esélyes arra, hogy ő vigye a pálmát. Azonban ehhez szüksége van a mi segítségünkre is, méghozzá szavazatok formájában. Az alábbi oldalakon van szüksége szavazatainkra:

 
// Elite


   
   
   
   

3 / 16

Vár: del-korea.gp; charmed16.gp;
 colinodonoghue.gp

Feltételek | Lekerültél?

 
//Tweetek

 
//Az oldalról
 

Szerkesztő: Fanni
Téma:  Kelly Clarkson
Nyitás: 2012.10.07.
E-mail: katt
Design: Fanni (szerk.)
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Felbontás: mindegy
 
A Glamorous Kelly csupán egy rajongói oldal, amely azzal a céllal lett létrehozva, hogy frissekkel, információkkal szolgáljon Kelly Clarksonról. Az oldal tehát nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel, sem bármelyik hozzátartozójával vagy a menedzserével! A tartalom, illetve a frissek saját írásúak, fordításúak vagy gyűjtésűek, a lopás / másolás következményeket vonhat maga után! Az oldalon található képek a fotósok tulajdonát képezik.
 

 

 

 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre