~ GLAMOROUS KELLY × A G-Portál egyetlen aktív oldala a texasi pacsirtáról
//The Original Idol

Kelly Brianne Clarkson 1982. április 24-én született a texasi Fort Worth-ben. 6 éves korában szülei elváltak, s a három gyerek közül egyedül ő maradt az édesanyjával, akivel rengeteget költöztek. Végül egy Burleson nevű kisvárosban telepedtek le, ahol felfigyelt rá egyik általános iskolai tanára. Gimnáziumi évei alatt az iskolai kórus tagja volt - ekkor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni, bár tengerbiológusnak készült. 2002-ben barátnője nevezte be az akkor induló American Idol nevezetű tehetségkutató műsorba, amelyből győztesen került ki. Egy évvel később kiadta debütáló albumát, a Thankfult, amely hatalmas sikert aratott az USÁ-ban. Azóta már az egész világ megismerte, s karrierje egyre csak felfelé ível: több, mint 20 milliós albumeladással és 3 Grammy-díjjal büszkélkedhet.

 
//Chat

Mindenkit megkérek, hogy a chatet kultúráltan használja és lehetőleg tartsa be az alapvető szabályokat: légyszíves, NE a chatet használjátok hirdetésre, hanem a külön erre kijelölt Hirdetőt. Kerüljétek a szitkozódásokat, vitára itt nincs szükség. Csak a cseréim új designját nézem meg! A nevem Fanni, nem pedig "kedves cserém". Azt hiszem, nem kértem túl sokat, ha mindezt betartjátok, azt nagyon megköszönöm. :D

 
//Munkálatok
People Like Us
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013 május 28.
Hol: boltok, iTunes
 
 
People Like Us - Remix
Mi ez: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. április 30.
Hol: iTunes
 
 
Wrapped In Red
Mi ez: új album
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt. 29.
Hol: boltok, iTunes

 
Tie It Up
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. július
Hol: boltok, iTunes
 
 
Underneath The Tree
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt.
Hol: boltok, iTunes
 

 

 

Média

 

Interjúk, újságcikkek
Itt megtalálod Kellyvel készült interjúk, újságcikkek teljes fordításait. Mindegyik saját fordítás, ezért lemásolni tilos!

 

Albumborítók
Az énekesnő stúdió albumainak, kislemezeinek borítói.

Letöltések
Dalok, feldolgozások, egyebek letöltése. Albumokat itt nem találtok, ugyanis az oldal támogatni szeretné Kellyt, nem pedig megkárosítani. 

 Rajongói felkérések / feldolgozások letöltése / YouTube

TV-s szereplések

Itt letöltheted vagy online megnézheted azokat a TV műsorokat, amelyekben Kelly szerepelt. 

Who Do You Think You Are? || Előzetes
On Tour: Tait Stages || Előzetes
The Crazy Ones || Előzetes
 

× A letöltések nem sajátok, köszönet értük a KC-NET-nek!

 
//Szerinted?
 
//Szavazz!

Kelly különböző díjátadókon esélyes arra, hogy ő vigye a pálmát. Azonban ehhez szüksége van a mi segítségünkre is, méghozzá szavazatok formájában. Az alábbi oldalakon van szüksége szavazatainkra:

 
// Elite


   
   
   
   

3 / 16

Vár: del-korea.gp; charmed16.gp;
 colinodonoghue.gp

Feltételek | Lekerültél?

 
//Tweetek

 
//Az oldalról
 

Szerkesztő: Fanni
Téma:  Kelly Clarkson
Nyitás: 2012.10.07.
E-mail: katt
Design: Fanni (szerk.)
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Felbontás: mindegy
 
A Glamorous Kelly csupán egy rajongói oldal, amely azzal a céllal lett létrehozva, hogy frissekkel, információkkal szolgáljon Kelly Clarksonról. Az oldal tehát nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel, sem bármelyik hozzátartozójával vagy a menedzserével! A tartalom, illetve a frissek saját írásúak, fordításúak vagy gyűjtésűek, a lopás / másolás következményeket vonhat maga után! Az oldalon található képek a fotósok tulajdonát képezik.
 

 

 

 

 

 


AZ EGYETLEN MÛKÖDÕ MAGYAR DEMI LOVATO FORRÁSOD - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL A DEMIVEL TÖRTÉNT HÍREKRÕL - DEMI LOVATO    *****    Hûsölj a nyári melegben egyedi módon - nézz jégkorong meccset! Nem tudod, hol kezdd? Adok pár tippet! ^^    *****    STITCHERS - Gyere és ismerd meg a Freeform csatorna sorozatát és annak színészeit! Épp San Diego Comic-Con lázban égünk!    *****    Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!    *****    INGYENES HOROSZKÓP ELEMZÉS, ASZTROLÓGIA OKTATÁS! CSAK REGISZTRÁLNOD KELL!    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Erdõszéli tudósítónk jelenti: Marculábi cica éjszakai felfedezõútra indult! Gyertek ti is! Részletek a Mesetárban!    *****    Születési horoszkóp 1000 Ft. 3 év elõrejelzés 1000 Ft. Párkapcsolati elemzés 1000 Ft. Óriási nyári akció csak nálam!!!    *****    Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lore rajzai ♦Lor    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Filmek itt!    *****    Ha szeretsz filmet nézni klikk ide! Klikk klikk    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    Megújult külsõvel vár Magyarország egyetlen Olicity rajongói lapja! Mindennap friss hírek a sorozatról és a párosról!    *****    Készítsd el saját horoszkópod ingyen,csak kattints!Fantasztikus akciók a fõoldalon,ezt nem szabad kihagyni! Látogas meg!    *****    BLOG, STORYK, KRITIKÁK, BESZÁMOLÓK, KEDVENCEK, DIVAT, SZÉPSÉGÁPOLÁS, LAKBERENDEZÉS, MINDEN AMI EGY BLOGRA KELL!    *****    Nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándék horoszkópot.Várlak az oldalamon!    *****    Gréti. 23. ExmisszusGyakornok. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. ErikKarlsson. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Azt mondják, hogy amikor egy fõnix meghal, a hamvaiból egy sokkal szebb, sokkal erõsebb madár születik…