~ GLAMOROUS KELLY × A G-Portál egyetlen aktív oldala a texasi pacsirtáról
//The Original Idol

Kelly Brianne Clarkson 1982. április 24-én született a texasi Fort Worth-ben. 6 éves korában szülei elváltak, s a három gyerek közül egyedül ő maradt az édesanyjával, akivel rengeteget költöztek. Végül egy Burleson nevű kisvárosban telepedtek le, ahol felfigyelt rá egyik általános iskolai tanára. Gimnáziumi évei alatt az iskolai kórus tagja volt - ekkor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni, bár tengerbiológusnak készült. 2002-ben barátnője nevezte be az akkor induló American Idol nevezetű tehetségkutató műsorba, amelyből győztesen került ki. Egy évvel később kiadta debütáló albumát, a Thankfult, amely hatalmas sikert aratott az USÁ-ban. Azóta már az egész világ megismerte, s karrierje egyre csak felfelé ível: több, mint 20 milliós albumeladással és 3 Grammy-díjjal büszkélkedhet.

 
//Chat

Mindenkit megkérek, hogy a chatet kultúráltan használja és lehetőleg tartsa be az alapvető szabályokat: légyszíves, NE a chatet használjátok hirdetésre, hanem a külön erre kijelölt Hirdetőt. Kerüljétek a szitkozódásokat, vitára itt nincs szükség. Csak a cseréim új designját nézem meg! A nevem Fanni, nem pedig "kedves cserém". Azt hiszem, nem kértem túl sokat, ha mindezt betartjátok, azt nagyon megköszönöm. :D

 
//Munkálatok
People Like Us
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013 május 28.
Hol: boltok, iTunes
 
 
People Like Us - Remix
Mi ez: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. április 30.
Hol: iTunes
 
 
Wrapped In Red
Mi ez: új album
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt. 29.
Hol: boltok, iTunes

 
Tie It Up
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. július
Hol: boltok, iTunes
 
 
Underneath The Tree
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt.
Hol: boltok, iTunes
 

 

 

// Kezdőlap

Reopening

2013.11.03. 18:39, Fanni
Nem bírtam sokáig.. :)

Meglepődtetek, igaz? :) Hát igen, nem lehet tőlem olyan könnyen megszabadulni. :D Már egész jól kezdek belerázódni a gimis életbe és egyébként is nagyon elkezdett hiányozni a lap, meg úgy az egész GP-s szerkesztgetés. Az őszi szünet közepe tájékán pedig elterveztem, hogy ismét belevágok, egy próbát végül is megér. Különben is, mostanában annyi minden történt Kellyvel (esküvő, új album), igazán lenne miről írni. Lehet, hogy nem lesznek naponta frissek, hisz nincs olyan sok időm, nem vagyok annyit gépnél, mint eddig, de azért igyekezni fogok. A cserék újraindultak, illetve csak az elit, top már nincs, ugyanis feleslegesnek találtam, hiszen a legtöbbjüket úgysem látogattam túl gyakran. Mára ennyit, legközelebb már frissel jövök, elvileg. (:

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
//Szerinted?
 
//Szavazz!

Kelly különböző díjátadókon esélyes arra, hogy ő vigye a pálmát. Azonban ehhez szüksége van a mi segítségünkre is, méghozzá szavazatok formájában. Az alábbi oldalakon van szüksége szavazatainkra:

 
// Elite


   
   
   
   

3 / 16

Vár: del-korea.gp; charmed16.gp;
 colinodonoghue.gp

Feltételek | Lekerültél?

 
//Tweetek

 
//Az oldalról
 

Szerkesztő: Fanni
Téma:  Kelly Clarkson
Nyitás: 2012.10.07.
E-mail: katt
Design: Fanni (szerk.)
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Felbontás: mindegy
 
A Glamorous Kelly csupán egy rajongói oldal, amely azzal a céllal lett létrehozva, hogy frissekkel, információkkal szolgáljon Kelly Clarksonról. Az oldal tehát nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel, sem bármelyik hozzátartozójával vagy a menedzserével! A tartalom, illetve a frissek saját írásúak, fordításúak vagy gyűjtésűek, a lopás / másolás következményeket vonhat maga után! Az oldalon található képek a fotósok tulajdonát képezik.
 

 

 

 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre