~ GLAMOROUS KELLY × A G-Portál egyetlen aktív oldala a texasi pacsirtáról
//The Original Idol

Kelly Brianne Clarkson 1982. április 24-én született a texasi Fort Worth-ben. 6 éves korában szülei elváltak, s a három gyerek közül egyedül ő maradt az édesanyjával, akivel rengeteget költöztek. Végül egy Burleson nevű kisvárosban telepedtek le, ahol felfigyelt rá egyik általános iskolai tanára. Gimnáziumi évei alatt az iskolai kórus tagja volt - ekkor döntötte el, hogy énekesnő szeretne lenni, bár tengerbiológusnak készült. 2002-ben barátnője nevezte be az akkor induló American Idol nevezetű tehetségkutató műsorba, amelyből győztesen került ki. Egy évvel később kiadta debütáló albumát, a Thankfult, amely hatalmas sikert aratott az USÁ-ban. Azóta már az egész világ megismerte, s karrierje egyre csak felfelé ível: több, mint 20 milliós albumeladással és 3 Grammy-díjjal büszkélkedhet.

 
//Chat

Mindenkit megkérek, hogy a chatet kultúráltan használja és lehetőleg tartsa be az alapvető szabályokat: légyszíves, NE a chatet használjátok hirdetésre, hanem a külön erre kijelölt Hirdetőt. Kerüljétek a szitkozódásokat, vitára itt nincs szükség. Csak a cseréim új designját nézem meg! A nevem Fanni, nem pedig "kedves cserém". Azt hiszem, nem kértem túl sokat, ha mindezt betartjátok, azt nagyon megköszönöm. :D

 
//Munkálatok
People Like Us
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013 május 28.
Hol: boltok, iTunes
 
 
People Like Us - Remix
Mi ez: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. április 30.
Hol: iTunes
 
 
Wrapped In Red
Mi ez: új album
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt. 29.
Hol: boltok, iTunes

 
Tie It Up
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. július
Hol: boltok, iTunes
 
 
Underneath The Tree
Mi ez: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2013. okt.
Hol: boltok, iTunes
 

 

 

// Kezdőlap

Tumblr oldal

2013.11.04. 20:01, Fanni

Még a zárás előtt felvetettem az ötletet egy Kelly Clarksonos tumblr oldalról és ezt szavazásra is bocsátottam, aminek egyértelmű igen lett az eredménye. Így hát létre is hoztam ezt az oldalt, az alábbi képre kattintva eléritek. 

Még nincs rajta túl sok post, de ez nem marad így sokáig. (:

Még nincs hozzászólás.
 
//Szerinted?
 
//Szavazz!

Kelly különböző díjátadókon esélyes arra, hogy ő vigye a pálmát. Azonban ehhez szüksége van a mi segítségünkre is, méghozzá szavazatok formájában. Az alábbi oldalakon van szüksége szavazatainkra:

 
// Elite


   
   
   
   

3 / 16

Vár: del-korea.gp; charmed16.gp;
 colinodonoghue.gp

Feltételek | Lekerültél?

 
//Tweetek

 
//Az oldalról
 

Szerkesztő: Fanni
Téma:  Kelly Clarkson
Nyitás: 2012.10.07.
E-mail: katt
Design: Fanni (szerk.)
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Felbontás: mindegy
 
A Glamorous Kelly csupán egy rajongói oldal, amely azzal a céllal lett létrehozva, hogy frissekkel, információkkal szolgáljon Kelly Clarksonról. Az oldal tehát nem áll kapcsolatban sem az énekesnővel, sem bármelyik hozzátartozójával vagy a menedzserével! A tartalom, illetve a frissek saját írásúak, fordításúak vagy gyűjtésűek, a lopás / másolás következményeket vonhat maga után! Az oldalon található képek a fotósok tulajdonát képezik.
 

 

 

 

 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!